Rólunk
A honlap bármilyen tartalmának (kép, szöveg), a szerző engedélye nélküli másolása jogi következményeket von maga után.

A BAJNOK Vadász- és Prémgörény Kennelt 2006 tavaszán hoztuk létre, azzal a céllal, hogy valóban minőségi tenyészetet alakítsunk ki igényes vásárlók részére, valamint, hogy az ember számára társállatnak minél inkább megfelelő görényeket tenyésztsünk, a fajta jelenlegi küllemének megtartásával. A Vadászgörény-tenyésztők Európai Egyesülete alapító, egyben vezetőségi tagjaiként az Egyesület minden szabályzatát maximálisan betartjuk, tenyésztési módszerünk a legszigorúbb feltételeknek is megfelel.
Állatainkat nem rácsok mögött tartjuk, lehetőség szerint friss esővízzel, egyéb esetekben szűrt vagy pi-vízzel itatjuk. Nyers, antibiotikumtól mentes szárnyashússal, nyúllal és hallal etetjük őket , kiegészítve (szalmonellamentesített) tojással, mézzel, tõkehalmájjal, kismacskatejjel, ACANA (kizárólag természetes anyagokat tartalmazó) száraztáppal és természetesen kifejezetten vadászgörényeknek készült táplálékkiegészítőkkel (Marshall Furo-Vite, Furo-Tone ésl Probiotic), mindig tiszták és egészségesek, állatorvos rendszeresen ellenőrzi őket, megfelelő időközönként oltva, féreghajtva és külső élősködők ellen kezelve vannak. Takarításhoz, mosáshoz és mosogatáshoz kizárólag a legjobb minőségű, környezetbarát Amway termékeket használjuk, hogy a görik szervezetét minél kisebb vegyszer-terhelés érje. Tenyészállataink egyben házikedvenceink is.
A tenyészállatok kiválasztásánál elsődleges szempontok
- legalább 2 generációig ismert femenők
- nem végletes testméret (túl kicsi vagy túl nagy)
- egészséges megjelenés
- arányosság
- erős csontozat
- megfelelő izomzat
- megbízhatóság
- könnyű kezelhetőség
- szín és mintázat
- felmenők jó tenyészteljesítménye
- EUFeB tenyészthetőségi bizonyítvány
Egy hímtől egy évben legfeljebb 5 alom származhat. További szabályok az EUFeB SzMSZ-ének Tenyésztési Szabályzatában találhatók meg.
A kölyköket minimum hét hetesen (első görénynek általában 8 hetesen) lehet elvinni, ekkor már alomra- és kézhez szoktatva, kétszer vagy háromszor féregtelenítve vannak, azonosító mikrocsippel rendelkeznek. Kizárólag teljesen egészséges, erős idegzetű állatokat adunk el. Nevelésük során különös figyelmet fordítunk arra, hogy a kicsik minél több élethelyzettel találkozzanak: hám és póráz, utazás, hordozó, lakás, kert és ezek zajai. A kölyköket fokozatosan választjuk le anyjuktól, így mire új gazdihoz kerülnek, már önállóak. A görénykéket kizárólag adás-vételi szerzõdéssel adjuk el, tenyésztői garanciát vállalunk rájuk!
Tenyésztésre kizárólag a legmagasabb minőségű kölyköket adjuk. Amennyiben tenyésztők tenyészcélra vásárolnak tőlünk kölyköt, a vevők kötelezik magukat arra (az adás-vételi szerződésben leírtak alapján), hogy minden fedeztetésről és annak eredményéről (akkor is, ha nem születtek picik) tájékoztatják a Bajnok Kennelt, és az általunk elfogadott tenyésztési elveket (tartási körülmények, fedeztetések száma) betartják. A leszármazottakról érkező minél részletesebb információk segítenek bennünket abban, hogy a lehető legjobb tenyészállományt alakítsuk ki. A velünk együttműködő tenyésztőknek minden segítséget megadunk a sikeres munkához! A hobbi célra vásárolt állatok esetében hímeknél elkötés vagy hormonimplantátum beültetése szerepel a szerződésben (megegyezés szerint), nőstények kizárólag -külön megállapodás alapján- a Bajnok Kennel elkötött vagy tenyészhímjeivel fedeztethetők, illetve hormonimplantátum beültetése javasolt. Mintás és sötét szemű fehér, vagy ilyen ősökkel rendelkező kölykök esetében, mivel ezek továbbtenyésztése esetén a leendő kölykök egészségére semmilyen garanciát nem tudunk vállalni (pl. süketség), csak saját felleősségre vonhatók tenyésztésbe a Kennel tájékoztatása mellett.
Minden kölyökhöz adunk:
- EUFeB képviselője által aláírt, pecséttel ellátott származási lapot, laminált formában (az ettől eltérő származási lap nem tekinthető hitelesnek!)
- Egy CD-t, rajta fényképekkel a kicsiről születésétől, testvéreiről, szüleiről és amennyiben lehetséges, távolabbi rokonairól
- "Használati utasítást" a görényekhez (lehet a CD-n is), valamint hasznos gyakorlati tippeket a tartáshoz, ápoláshoz, neveléshez, stb.
- 5 literes macskaalmot, amihez a kicsi hozzá van szoktatva.
- Ha szükséges, 2-3 napi friss vagy száraz eleséget.
- beültetett azonosító mikrocsipet
- állatorvosi igazolást a kicsi egészségi állapotáról és fejlettségi szintjéről
- EUFeB nyilvántartási számot
- igény esetén oltási könyvet (téli almoknál plusz költség)
- igény esetén útlevelet (plusz költség)
Felnőtt állatok vásárlása esetén az alábbiakat biztosítjuk: oltási könyv, mikrocsip, élősködők elleni kezelés, EUFeB nyilvántartási szám, származási lap, esetleg útlevél, néhány napi élelem.
A kisgörény elvitele után felmerülő kérdésekre telefonon vagy e-mailben tudunk válaszolni. Az új tulajdonosokat megkérjük, tegyék lehetõvé, hogy nyomon követhessük a kicsik fejlődését. A kölykökről érkező visszajelzések nagyon fontosak számunkra, ezek alapján döntünk a következõ évi párosításokról.
Abban az esetben, ha később valamilyen oknál fogva a tulajdonos nem tudja tovább tartani a görényt, Kennelünk haladéktalanul visszafogadja.
Kölyök árak :
az árak színtől és szőrhossztól függően változnak.
- albínó, világos pezsgő, világos és standard vadas rövidszőrű és félangóra : 25.000 Ft
- sötét és fekete vadas, sötét pezsgő, csokoládé, pezsgő harlekin/borz, vadas harlekin/borz rövidszőrű és félangóra : 30.000 Ft
- fekete, sötét szemű fehér, csokoládé harlekin, minden panda rövidszőrű és félangóra: 40.000 Ft
- minden angóra : 60.000 Ft
télen, a fűtés és a plusz vitaminok többletköltsége miatt a kölykök ára 5.000Ft-tal magasabb a fent leírtaknál.
Sárközi Réka és Berki Zoltán
